Béki Katalin szakasszisztens Gáspár Medical

Béki Katalin

„Mindig is szerettem a páciensekkel foglalkozni, ez a szemlélet tulajdonképpen egész eddigi életem során elkísért.”

Miskolcon született, általános ápolói képesítését pedig Budapesten szerezte meg az Egészségügyi Szakiskolában 1969-ben. Igencsak korán, kezdte meg gyakorlati pályafutását hiszen, már 1966-tól a budapesti Rókus kórház ápolója egészen 1973-ig, onnantól pedig 3 évet a János kórházban tevékenykedik.

1982-ben megszerzi szakápolói vizsgáját, 1985-ben pedig sikeres egészségügyi menedzserképző vizsgát tesz a Kútvölgyi kórházban.

1983-tól az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet gasztroenterológiai osztályán folytatja munkáját, majd 1986-tól nyugdíjazásáig, azaz 2007-ig főnővér a Rókus kórház gasztroenterológiai osztályán.

2009-től csatlakozott a Gáspár Medical Centerhez, ahol precíz munkájával és kedves személyiséggel a csapat oszlopos taggá vált.

Jelenleg többek között vérvétellel, szövettani vizsgálatokkal és bőrgyógyászati rendelések közbeni asszisztálással foglalkozik és reméljük, hogy még hosszú évekig ő lesz mindenki Katikája.